• 2. fejezet Figyelmeztető jelek az emberiség felébresztésére> II. Kifutunk az időből
      • II. Kifutunk az időből

        Mostanáig az összes tudományos bizonyíték és az összes fizikai bizonyíték alapján nincs sok időnk. Ha később meg akarjuk menteni a bolygót, az nem lesz sikeres.

         

        A globális felmelegedés fenyegetései több mint sürgetők; már itt vannak, ahogy láthatod a sok katasztrófa, felfordulás, és klímamenekültek jelenségein át, szerte a világon.Szakértő tudósok szerint a légköri hőmérséklet olyan gyorsan emelkedik, hogy nem sok időnk maradt a változtatásra.

         

        „Túljutottunk fordulópontokon. Nem jutottunk túl a vissza

        nem fordítható ponton. Még visszafordíthatunk dolgokat,

        de az gyors irányváltoztatást igényel” 58

        — Dr. James Hansen,

        a NASA Goddard Űrkutatási Intézet igazgatója

         

        A világ oly sok vezetője és kutatója is aggódik emiatt. Az igazság az, hogy már nem vagyunk képesek kezelni az ilyen helyzeteket azokon a helyeken, ahol a globális felmelegedés már rendkívüli fokokat ér el.

         

        Egyes országoknak és közösségeknek a súlyosbodó szárazság körülményeivel kell küzdeniük. Nincs elég víz növénytermesztésre, sőt inni sem. A folyóik és tavaik kiszáradnak, vagy teljesen eltűntek. A gleccserek sok helyen olyan drámai módon olvadnak, hogy egyik pillanatban nagy árvíz van, és hamarosan utána szárazság.

         

        Hogyan tudjuk kezelni emberek tízmillióinak a tömeges vándorlását, mind egyszerre, az elsivatagosodás, az emelkedő tengerszintek, vagy a termőterületek állandó elvesztése miatt? Ez nagyon nehéz, sőt talán lehetetlen is.

         

        Egyáltalán nem állunk készen. Nem vagyunk eléggé felkészültek.


        Meg kell mentenünk ezt a bolygót, hogy képesek legyünk itt maradni, először is. Mert ha a jég mind elolvad, ha a sarkok mind elolvadnak, és azután, ha a tenger meleg, akkor a gáz kiszabadulhat az óceánból, és mindannyiunkat megmérgezhet. Az rengeteg gáz.

         

        Ha megnézed a szingapúri előadást [1994. szeptember], már figyelmeztettem, hogy változtatnunk kell az életmódunkon; különben túl késő lesz. 10 vagy 15 éve volt. Vagy azelőtt, mindig beszéltem arról, hogyan vágjuk ki az erdőket a bolygónkon, húsevésről és mindenről, ami a Föld bolygónk nagy károsodásához járul hozzá.

         

        A tudósok sok mindent mondanak. Most figyelnek, de csak remélem, hogy gyorsan csinálják. Egyszerűen cselekvés kell hozzá. A világ összes kormánya most tényleg komolyan veszi. Csak amiatt aggódom, hogy a cselekvés túl lassú lehet, ez minden. Mert a jég visszaveri a Napot, és visszaküldi az űrbe, de a jég most olyan gyorsan olvad, hogy nincs elég tükröződés, és mivel a tenger már meleg, az megolvasztja a jeget. Látod, mire gondolok, a ciklust?

         

        Ahogy most megy, ha nem hozzák rendbe,

        négy vagy öt év [alatt], finito. Nincs tovább.

        Ez tényleg ilyen sürgős.

        (elhangzott 2007. decemberben)

         Previous      Next   
    • Fejezet 1.
      Fejezet 2.
      Fejezet 3.
      Fejezet 4.
      Fejezet 5.
      Fejezet 6.

    • Home  |   Author   |   News  |   Columns  |   Reviews  |   Quotes  |   Resources  |   Download  |   Feedback  |   Read in HTML for slow internet connection
    • For the latest urgent messages, please visit www.SupremeMasterTV.com For other publications and Artworks by Supreme Master Ching Hai, www.LoveOceanCreative.com
    • © 2011 The Supreme Master Ching Hai All rights reserved. *